Ezért éri meg leginkább hibázni

A PONS Szerkesztőségben gyakran gondolkodunk együtt a kollegákkal, a lehető legszabadabb légkörben. Az ember a legtöbbet a hibáiból tanul, ugye? Nos, akkor mi lenne, ha olyan nyelvkönyvet alkotnánk, amellyel a lehető legtöbbet segítenénk a tanulni vágyóknak?

 

 

Így jött létre a Gyakori hibák sorozat, amit először csak angolból, utána pedig a nagy sikerre való tekintettel német nyelvből, valamint matekból és magyar helyesírásból is tető alá hoztunk. Volt egy merész ötletünk, amit nem féltünk valóra váltani: erre ráhibáztunk. 😊

 

 
 

Nemzetközi kiadóként konzekvensen az egyik nyelvkönyvet, a PONS Gyakori hibák Angol kötetünket mutatjuk be dióhéjban, melynek segítő célja, hogy az Olvasó felismerje és elkerülje az angoltanulás során előforduló leggyakoribb nyelvtani és szókincsbeli hibákat. Pillants bele a könyvbe, ilyen a belíve:

 

Egy-egy nyelvtani jelenség/szó helyes használatát kék színnel kiemelt példamondatokon keresztül mutatjuk be. Az angol mondat mellett megtalálható annak magyar fordítása is, vastag betűkkel kiemelve az aktuálisan tanulandó egység. A kötet második részében 60 tesztet helyeztünk el, melyek használatával begyakorolhatod a kiadványban elsajátított tudásodat.

 

 

 

A kiadványban az Olvasó könnyed tájékozódása érdekében betűrendbe szerkesztettük a tartalmat, az oldalakon található szavak kezdőbetűit pedig a margón kívüli sávban is jeleztük.

A könyv végén található angol tárgymutató ugyancsak segít a könyvben eligazodni.

 

 

Ismerkedj meg mind a négy könyvvel IDE KATTINTVA!

 

PONS Szerkesztőség

 

 

Borítókép forrása: freepik.com